Könyvajánló – Kacsó Krisztina: Múzsám, Nerina

A Holnap Magazin 2019-ben regénypályázatot hirdetett. A regénypályázat egyik nyertese, Kacsó Krisztina, aki egy romantikus-misztikus történet kéziratát adta le és nyert is ezzel a szerelmi történettel. Bakos Józsefet, a Holnap Magazin Főszerkesztőjét faggattuk kicsit a könyvvel, a történettel és az írónővel kapcsolatban.
Az interjú kérdéseire - Könyvajánló – Kacsó Krisztina: Múzsám, Nerina – Bakos József válaszol.

A Holnap Magazin egy kulturális és művészeti magazin. Az oldalon a kezdetektől voltak vers, novella és prózaíró pályázatok, viszont a regénypályázat teljesen új keletű, hiszen 2019-ben indult először. Mi adta az ötletet? Miért indult útjára ez a pályázat?

Rövidebb alkotások, novellák és versek 2008 óta minden hónapban részt vehetnek pályázatainkon. Regényt írni hosszabb folyamat és kevesebb szerző vág bele, viszont érkeztek hozzánk megkeresések, hogy van-e lehetőség egy regény pályázatra. A Holnap Magazin mindig nyitott az újdonságokra és szívesen fogadja az olvasók, szerzők ötleteit, javaslatait, így 2019 júliusában kiírásra került az első Holnap Magazin regénypályázat. Kíváncsiak voltunk mi is, hogy a mai kortárs irodalom írói hogyan bontakoznak ki egy hosszabb műben.

Gondolom, elég sok mű érkezett a regénypályázatra. Nehéz volt a választás, vagy az első olvasás után könnyedén megszületett a döntés, hogy kik legyenek a szerencsések, akiknek megjelenhet a műve?

A pályázatunkra 90 szerző küldte el regényét. A nyertesek kiválasztása soha sem könnyű folyamat, hiszen az irodalom egy nagyon változatos világ. Minden történetnek megvan a maga sajátossága, érzelmi világa, mondanivalója, egyedisége. Jó esetben ez társul a jó írói stílussal, kidolgozott cselekményvezetéssel, karakterkidolgozással, így minden egységbe kerül. Ezt az egységet kerestük a zsűrizés során.

Az egyik szerencsés nyertes, Kacsó Krisztina lett. Ismerősen csengett ez a név a zsűri előtt?

Krisztina 2018 márciusa óta tagja a Holnap Magazin alkotói közösségének, így neve nem volt ismeretlen a számunkra. Rövidebb írásai is jók és figyelemfelkeltők. A regényben tudta tartani azt az egyediséget, feszültséget és stílust, amelyet megismerhettünk már a novelláiban.

Megjelent a történet a fejedben, elrepített ebbe a különös, kissé misztikus világba?

Igen, ez volt az egyik oka részemről a szavazatomnak. A jó történetnek ez a lényege, talán legfontosabb eleme. Amikor olvasod, megjelennek a szereplők, események a fejedben, és mint egy film, peregnek előtted. A világban sok furcsaság van körülöttünk. Apróságok és nagyobb megmagyarázhatatlan dolgok is, amelyek kimeríthetetlen források az írók számára. Én magam nyitott vagyok a hasonlóan misztikus történetekre. Létezhetnek más, számunkra ismeretlen világok, erők, életek, életformák is, amelyek kapcsolódnak a mindennapi életünkhöz, akár ki is egészíthetik.

A Múzsám, Nerina Balatonudvariban, azaz magyar helyszínen játszódik. Ez fontos szempont volt a zsűrizés során?

A regény helyszíne nem volt fontos szempont a zsűrizésnél elsődlegesen. Bármilyen valós, vagy kitalált, elképzelt helyszínen játszódhatnak események jól vagy éppen kevésbé jól megírva. Maga a helyszín, csak egy kis eleme egy regénynek. Természetesen fontos, mivel a szereplők, cselekmények kapcsolódnak hozzá. Az volt fontos, hogy az adott helyszínhez hogyan kapcsolódnak az események, szereplők, és a cselekmény. Ha minden összhangban volt, akkor vált hitelessé a történet, mint például a Múzsám, Nerina történetben is.

A regényben mennyire voltak hitelesek a szereplők?

Ebben a regényben teljesen egységben voltak a részletek, hiteles helyszín, és karaktervilág bontakozik ki a cselekmény során.

A könyv műfaja romantikus, de misztikus szálak is vannak benne. Véleményed szerint mennyire befolyásolta ez a cselekményt?

A romantikus történetek alapból népszerűek elég széles olvasóközönség számára. Ha ezzel együtt egy misztikus szál is megjelenik a történetben, fokozható a feszültség és az olvasói érdeklődés. Ennél a regénynél enélkül is megállták volna a helyüket a karakterek, de így még izgalmasabb lett a történet. Mindannyian vágyunk olvasóként az érzelmek megjelenésére, kiteljesedésére, kisebb-nagyobb lelki és testi csatákra és persze az ismeretlen világok is vonzanak minket. Az ember kíváncsi természet, az író pedig ezt használhatja fel jól ahhoz, hogy olyan történetet írjon, amely vezeti az olvasót.

A romantikus regényekért általában csak a nők vannak oda. Férfiként milyen érzés volt a könyvet olvasni? Élvezhető volt? Ha igen, miért?

Ez egy sztereotípia. Romantikus regényeket férfiak is olvasnak, legfeljebb nem vallják be. Természetesen egy ilyen érzelmi világú könyvet kicsit másképp vesz kézbe egy férfi, mint egy nő, de hasonló érzéseket váltanak ki az események férfiként olvasva is. A jó regény mindenki számára olyan olvasói élményt ad, ami emlékezetes marad. A múzsám, Nerina kellőképpen romantikus, titokzatos és erotikus könyv, így férfi, nő egyaránt megtalálja benne mindazt, amit egy jó könyvtől elvárhat.

Izgalmas volt a regény lezárása, vagy lehetett arra számítani, hogy mi lesz a vége?

Egy kicsit minden romantikus regény vége megérezhető, de ez nem baj, hiszen erre vágyunk. Ha nem jól végződik egy történet az is elfogadható, csak kicsit másképpen viszonyulunk hozzá. Az a jó, ha az író jól adagolja az érzelmeket, feszültségeket és ez ebben a regényben az utolsó oldalig megvalósul.

A regényben versek, versrészletek is megjelennek. A versek nem akasztották meg az olvasást?

A versek megjelenése prózai szövegekben nem gyakori, de előfordul. Ebben a regényben pedig jól kiegészíti a cselekményt, nincs nagy mennyiségben jelen, így egyáltalán nem akasztja meg az olvasást, inkább egy kis plusz töltetet ad a történetnek.

Milyen érzések fogalmazódtak meg benned, amikor elolvastad a könyvet?

A hasonló történetek az olvasó érzelemvilágára hatnak, az emlékekre. A Balaton pedig különleges helyet foglal el nagyon sok ember szívében, életében. A fiatalabb korosztály mellett az idősebb korosztály is átélt már valamilyen ide kapcsolódó élményt. Táborozás, koncert, buli, utazás, szerelem, sok minden köthető hozzá. Saját Balatoni emlékeim idéződtek fel olvasás közben és az, hogy szívesen látnám ezt a történetet filmen is.

Kiknek ajánlod a könyvet? És ha már ajánlod, miért érdemes elolvasni?

Minden korosztály számára ajánlom a könyvet, férfinak és nőnek egyaránt. A regény olyan emberi alapvető érzelmi értékeket fogalmaz meg, amelyek a mai világban is fontosak, vagy annak kellene lenniük! Szerelem, szeretet, barátság, kitartás, becsületesség és nyitottság a világra. Ma nagyon sokan, csak látszat életet élnek, bezárva az elektronikus kütyük világába (telefon, facebook). Nekik üzenem innen is, hogy az igazi élet odakint van, ahol besétálhatsz a Balatonba, leülhetsz beszélgetni a barátaiddal, szerelmeddel. Megérintheted őket, láthatod a mosolyukat, vagy akár bánatukat. Megölelheted őket és része lehetsz valóságban is az életüknek! És ez nagyon messze van egy lájktól, vagy egy messenger üzenettől. Ettől leszünk igazán emberek és így élhetünk tartalmas, igazi életet. Talán ez a könyv is hozzásegít sokakat ahhoz, hogy megérezzék ezt.

Az első könyves íróktól mindig tartanak az olvasók. Mit üzennél ezeknek az olvasóknak?

Az első könyves írók sok szempontból jobbak, mint a több kötetes szerzők. Ne kövezzen meg senki ezért a mondatomért, mert ezzel nem azt szeretném mondani, hogy ne írjon valaki több könyvet, vagy aki már többet írt, kevésbé jó. Az első kötetes író mindent belead a történetébe, keresi az útját és bizonyos értelemben még nem áll berögzült olvasói elvárások, szokások fogságába zárva. Nehéz úgy írni, őszintén, hogy ne próbáljunk meg íróként is megfelelni bizonyos megszokásoknak, vagy sztereotípiáknak. Ez emberi „hiba”. Íróként, ha ki tudunk ebből lépni, akkor lesz igazán egyedi a saját világunk és az olvasó is emlékezni fog ránk. Az első könyves író ugyan sok szempontból még formálódik, tapasztalatlanabb, viszont friss szelet hozhat mindig az irodalom vitorlájába. Végezetül mindenkinek a kedvenc mondásomat tudom a figyelmébe ajánlani, ami jól összefoglalja miért érdemes könyvet venni a kezünkbe: „Egy olvasó, akár ezernyi életet is megélhet, de aki nem olvas, csak egyet!”

Köszönöm az interjút. Kellemes kikapcsolódást kívánok minden olvasónak!

Az interjút köszönöm Bakos Józsefnek, a Holnap Magazin főszerkesztőjének. Aki az interjú elolvasása után kíváncsi arra, hogy milyen romantikus-misztikus történet született Kacsó Krisztina tollából és szeretne egy olyan regényt olvasni, ami a Balatonnál játszódik, szeretné megélni a könyvben leírt fájdalmas, szívbe markoló és örömteli pillanatokat, a Múzsám, Nerina című kötetet megvásárolhatja a Líra könyvesboltjaiban.

Kapcsolódó cikkek

A mozgás - Edzeni kell, hogy tovább éljük – jót tesz az egészségnek.

Edzeni kell, hogy tovább éljünk

A rendszeres edzés és az étkezés megreformálása többek között abban lehet a segítségünkre, hogy elérjük az ideális alakot és meg is tartsuk azt. Mutatjuk, hogy miben lehet még a segítségünkre a rendszeres edzés.

Otthoni módszerekkel is - Szájszárazság megszüntetése otthoni módszerekkel – orvosolhatjuk a problémát.

Szájszárazság megszüntetése otthoni módszerekkel

A szájszárazság nem csak nagyon kellemetlen érzés, de még szégyenkezhetünk is miatta, hiszen a száj nyálkahártyájának szárazsága kellemetlen leheletet is okozhat. Mit tehetsz ellene? A cikkből kiderülnek a válaszok.

A fotózásnak is megvannak - Fotózási trükkök, photoshop nélkül – a maga trükkjei.

Fotózási trükkök, photoshop nélkül

Nem mindenki fotogén, nem mindenkiről sikerülnek jó képek. Talán eddig ezt hitted, de azért vannak olyan trükkök, amelyek beválhatnak.