4 szín, amely hat ránk, és az életünkre

Természetesen, nem csak a cikkben felsorolt négy színnek van hatása az életünkre, a hangulatunkra, de most ezzel a négy színnel foglalkozunk kiemelten. Ma már állásinterjún is javasolják például, hogy milyen színű ruhába öltözzünk. Egyrészt, hogy pozitív benyomást keltsünk az interjúztatóban, másrészt, hogy mi magunk is jól érezzük magunkat, jól teljesítsünk, és biztosan mi kapjuk meg az állást. A színekkel kapcsolatos leírások nem csak az öltözködésre vonatkoznak, hanem, akár még a lakberendezésben is kihasználhatjuk a színek pozitív erejét, vagy elkerülhetjük azokat, ha nem szeretnénk, hogy a lakásunkon a komor hangulat uralkodjon el.
A színeknek - 4 szín, amely hat ránk és az életünkre – ereje van és hatással vannak ránk.

A sárga, mint a napfény színe

A citromsárga szín mindenkiben vidámságot generál, merthogy a napfényt, a nyarat, az örökös jókedvet juttatja eszünkbe. A vagány emberek színe is, mert hiszen az ilyen habitusú emberek aztán nem félnek, hogy megbámulják őket az utcán, sőt ellenkezőleg. A citromsárga, nemhogy energiával tölt fel bennünket, de még az étvágyat is megnöveli. A citromsárga egy nagyon szép szín, azonban egy idő után meg is lehet unni, mert akár még frusztráltak is lehetünk tőle. Meglepő módon a lakberendezésben, a gyerekszobába nem javasolják ezt a színt, merthogy a gyerekek síróssá válnak ettől a színtől.

A nyugalom és a kék szín

A kék színtől az égboltra és a tengerre is asszociálhatunk, ami szintén jó érzéssel tölthet el bennünket és a nyarat is felidézheti bennünk. Ráadásul a kék szín tele van pozitív energiával. A kék színtől nyugodtak is lehetünk. A kéknek több árnyalata is van. A sötétkék jó hatással van a gondolatokra, míg a világosabb kék, nagyszerűen hat az elmére, segít lecsendesíteni azt. Ha fogyókúrázol, ideje azt a helyiséget kékre festeni a lakásban, ahol étkezel, merthogy csökkenti az étvágyat.

A narancs és az életerő

A narancsszín életerőt kölcsönöz a viselőjének, és sok-sok energiát is kaphatunk ettől a színtől. A narancsszíntől lelkesek leszünk, így ez a szín, már javasolható egy állásinterjúra, de még a munkahelyünkre is, főleg, ha valamilyen új projekten dolgozunk és még a nyelvtanuláshoz is elengedhetetlen, hiszen egy új nyelv elsajátításához, lelkesedésre is szükségünk van.

A vörös és a szerelem

A vörös szín láttán a legtöbben a szerelemre, a pozitív érzésekre asszociálnak. A szerelem egy nagyon intenzív érzés, mint ahogyan a düh és a harag is. A vörös szín éppen ezért nem javasolt sem a lakberendezésben – esetleg csak abban az esetben, ha más színnel tudjuk annak hatásait ellensúlyozni – és nem javasolt ilyen színű ruhát sem felvenni állásinterjúra. A vörös színbe öltözött ember rögtön felhívja magára a figyelmet, ahogy belép valahová, így introvertált személynek sem javasolható, hacsak nem szeretné egy ilyen befelé forduló ember, hogy minden szem rászegeződjön.

Kapcsolódó cikkek

Az egészségünk megőrzésében is - Almaecet az egészségünk megőrzésében – hasznos lehet.

Almaecet az egészségünk megőrzésében

Az almacetet nem csak a takarítás során és tartósításra használhatjuk, hanem egészségügyi előnyeit is kihasználhatjuk. A cikkben bemutatjuk a jótékony hatásait.

A menopauza nem betegség - A menopauza egy eddig ismeretlen tünete – de sok kellemetlen tünete lehet.

A menopauza egy eddig ismeretlen tünete

A menopauza sok kellemetlen tünettel járhat együtt. Ezek közül most ismertetünk még egyet, amelyről lehet, hogy eddig nem hallottál.

A szűrővizsgálat - Miért olyan lényeges szűrővizsgálatokra járni? – akár életet is menthet.

Miért olyan lényeges szűrővizsgálatokra járni?

Bizonyos értelemben, a szűrővizsgálat, életet menthet. Az időben diagnosztizált betegségek ugyanis nagy százalékban gyógyíthatók. Azonban ehhez rendszeresen kell szűrővizsgálatokra járni, amelyet ma még sokan elhanyagolnak. Miért olyan fontos szűrővizsgál